“Az SZDSZ önállóan aligha indulhatna a választáson. Az MDF igen, de a kampány nagyon drága. A konzervatív fordulatot vett SZDSZ és a szabadelvűvé lett MDF – fura keringőjük után – úgy néz ki, egymásra talált.” – írja a Népszabadság. Bőhm András reagálása a tárgyalásokra:

Az EP választási kudarc okainak vizsgálata során mindenki ejtette azt a kérdést, hogy milyen szerepe volt a párt sorsának alakulásában a fővárosi SZDSZ-nek. Közhellyé vált Demszky Gábor unos-untalan ismételgetett mondata arról, hogy az SZDSZ sorsa Budapesten dől el. Ez így is volt mindig, ezúttal is! A fővárosi önkormányzat működése 2006. óta a sorozatos botrányok terepe. Mesterházy Ernő szerepe külön fejezetet érdemel a párt életében. Demszky a népszerűségi listák utolsó helyein osztozik, megítélése lesújtó a budapestiek között. A fővárosiak politikai és gazdasági korrupciókról beszélnek. Nehéz csodálkozni azon, hogy az SZDSZ Budapesten vesztette el választóinak 2/3-t és ért el 4%-t. Választások sora bizonyítja, hogy a párt országos listás eredménye mindig a budapesti listás eredmény fele. Ha ott 12% születik (mint 2006-ban), akkor 6%, ha 4% születik (mint az EP választáson), akkor pedig 2 % az országos eredmény. Az SZDSZ a választóit gyakorlatilag Budapesten veszítette el.
Ilyen előzmények után a bámulatosan védtelen, immunhiányban szenvedő SZDSZ-ben megtörténhetett, hogy mindenki bambán asszisztált ahhoz, hogy a Demszkyt már befolyása alatt tartó Mesterházy Ernő a budapesti SZDSZ megszerzése után megszerezze a párt országos vezetését az általa és Demszky által kitalált, magányos, naiv Retkes Attila személyében. Aki a budapesti Rózsadombról a messzi vidékre tekint és hirdet megtisztulást. Mesterházy segítségével.
A nemzetibb politika meghirdetése, a bocsánatkérés, az álságos vidék felé fordulás, a párton belüli háború megindítása napok alatt jóvátehetetlen károkat okozott. Ehhez járult a párt utolsó morális tartalékának megsemmisítése azzal, hogy a rendszerváltásban betöltött szerepét is sikerült eliminálni.
Az elnöki program nem meghaladni akarta a demokratikus ellenzéket, valamint Petőt, Magyart, hanem megtagadta őket. Természetesen az elnöki buksit megsimogató jobboldalról egyetlen szavazat nem fog érkezni, de a párt elvesztette a maradék közönségét is.

Alig telt el félév, már SZDSZ sincs. A hírek szerint a párt feláldozásának ára a fővárosi önkormányzati pozíciók megőrzésében való MDF segítség ígérete. A hírek szerint Mesterházy Ernő üzletember finanszírozza a kampányt. Ez van.

A bejegyzés trackback címe:

https://ujpolus.blog.hu/api/trackback/id/tr411674189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása