Egyes városokban „egyszínű” képviselő-testületek alakulhatnak
A cél, hogy a nyertes vigyen mindent, és lehetőleg már a törvényalkotás során dőljön el az őszi önkormányzati választás – így látja a Fidesz javaslatait az MSZP. Az LMP szerint az ellenfelek kiszorítására irányuló törekvések utóbb akár vissza is üthetnek.
Az LMP szerint a kisebb pártok mellett a civilek ugyancsak kiszorulnak
Móricz Simon Előbb az önkormányzati képviselők választásáról, majd az alpolgármesteri tisztség betöltéséről, harmadjára pedig a választási eljárás szabályainak módosításáról terjesztett be törvényt a Fidesz. A demokrácia megcsúfolásának nevezte ezt az egyeztetés nélküli „csepegtetett jogalkotást” Pál Tibor, az MSZP szakpolitikusa. A helyi képviselők számának csökkentését a szocialisták is támogatják, és azt sem utasítják el, hogy bizonyos esetekben több ajánlószelvényre legyen szükség a jelöltállításhoz. De azt elfogadhatatlannak tartják, hogy a tízezernél több lakossal rendelkező településeken a választási rendszer –miután jóval kevesebb kompenzációs mandátumot osztanának ki – lényegesen aránytalanabbá válik. – Ez a kisebb pártok kizárását jelenti –hangsúlyozta Pál Tibor.
A második menetben a Fidesz újabb ötlettel állt elő: egy alkotmánymódosítással lehetővé tennék, hogy ne csak a megválasztott helyi képviselők közül kerülhessen ki az alpolgármester. A szocialista politikus szerint ezzel szabad utat nyitnak a mindenre kapható pártkatonák előtt, de akár sógor-koma is beültethető a település második emberének a székébe. Az alpolgármester ráadásul teljes jogkörben helyettesíthetné a közvetlenül választott polgármestert, és bizonyos hatósági jogköröket is gyakorolhatna.
Ezt követte a választási eljárási törvény, amelynek egyik legfontosabb eleme a rövidebb kampány. Pál szerint önmagában senki nem kifogásolná, hogy az 72 helyett csak hatvannapos legyen. Ám azt nemigen értik, mi indokolja az ajánlószelvények gyűjtésére biztosított öt hét nem egészen tíz napra kurtítását. Ez legfeljebb hat-hét munkanapot jelent, és ismét csak a kisebb szervezeteket hozza nehéz, szinte lehetetlen helyzetbe – állítja.
– Úgy tűnik, a cél, hogy a nyertes mindent vigyen, és lehetőleg már a törvényalkotással döntsék el az őszi választás kimenetelét – így látja a Fidesz javaslatait Pál Tibor. Ez ellentétes az önkormányzatisággal, amelynek lényege, hogy minél több helyi szereplő jusson szóhoz. A politikus szerint a csökkentett testületi létszám így a valódi képviselethez kevés, az operatív munkához viszont még sok is, főleg ha kizárólag egyetlen szerveződés akarja uralni ezeket a grémiumokat.
Nem vitatja a Fidesz jóhiszeműségét Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, hiszen az önkormányzati képviselők számának csökkentése saját pártja törekvéseivel is egybeesik. Ám ha az önkormányzati választásokkal kapcsolatos javaslatokat változatlan formában szavazzák meg, az szerinte a demokrácia lassú felszámolásához vezethet. A szocialistákhoz hasonló álláspontot képvisel az LMP is: a kisebb pártok esélyeit már a kompenzációs mandátumok számának csökkentése rontja, de tovább nehezíti a helyzetüket, ha az ajánlószelvények gyűjtésére biztosított idő is rövidebb lesz. Schiffer állítja: ezek a módosítások oda vezethetnek, hogy egyes városokban egyszínű – bár nem feltétlenül kizárólag fideszes – képviselő-testületek alakulhatnak.
– A kisebb pártok mellett a civilek ugyancsak kiszorulnak a testületekből – hangsúlyozta Schiffer. Ezzel szemben az LMP szerint épp arra lenne szükség: a települések vezetésében minél több politikai erő és civil szerveződés vehessen részt, mert ez szolgálná a sokszínű érdekek megjelenítését. Ha viszont ellenzék hiányában nem lesz vita –fogalmazott –, az a demokrácia végét jelentheti.
– Az előterjesztések elfogadásának másik hatása – tette hozzá –, hogy ezzel korlátoznák a demokrácia megújuló képességét. – Szerinte azt, hogy erre van igény, a Jobbik és az LMP megjelenése is igazolja. A politikus ugyanakkor figyelmeztetett rá, hogy az előterjesztőknek érdemes számolniuk a választási rendszer ilyen mértékű átalakításának esetleges bumeránghatásával. Vagyis mindez akár a legközelebbi választásokon visszaüthet, különösen akkor, ha a következő hónapokban a választók „elégedetlenségi potenciálja” erősödik.
NOL.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.